Ez vagyok én, 600. Eleinte szégyelltem, hogy csak egy szám vagyok a világban, mert mindig egy rendíthetetlen, győzhetetlen, rettenetes harcosnak tartottam magamat, hisz nyolc éves korom óta igazából egy harcos ellen készítettek fel, mondván, lehet szükség lesz tudásomra Allah, a szultán, és a haza védelmében. Nagyon nagy becsben részesültem, ilyen komoly szolgálatot csakis a legjobbak érdemeltek ki. Nem is igazán értettem mikor kis hegyi falunkban a szultán tisztjei katonákat toboroztak, de nem a felnőtteket keresték, hanem engem, a pásztorfiút. A szüleim szívesen útba bocsátottak, miután a tisztek elmondták milyen küldetés céljából keresnek különleges gyerekeket, az egész falu összegyűlt és közös imádsággal és áldással búcsúztattak, és amit furcsálltam a szüleim örültek, és azt mondták: fiam, Allah keze megérintett. Én mindig is így gondoltam, hogy többre vagyok hivatott, mint birkák és kecskékkel való birkózás a hegyen nagy unalmamban, ugyanis a faluban a gyerekek nem igazán játszottak velem, hiszen ötöt-hatot is lebirkóztam egyszerre közülük, hiszen két fejjel magasabb és erősebb voltam tőlük, így nem maradt más mint a kosokkal való birkózás és az imádság, amit legalább olyan sűrűn elkövettem. Ezért kellett a tisztekkel mennem, ezt később megtudtam.
A lovak tartási egysége a ménes. Ahogyan régen a magyarok, a kazakok, a mongolok manapság is ménesekben, szilajon tartják lovaikat. Ez nálunk már kihalófélben van, elvétve található nemzeti parkokban egy-egy kisebb lócsoport. A magyar ló világhírnevéhez a ménesi nevelés is nagyban hozzájárult. Hazánkban a földek feltörésével az istállózó tartás vált általánossá, ami a tenyésztés szempontjából a lovak szívósságát, ellenállóképességét és élettartamát jelentős mértékben csökkentette.
Tiszától nyugatra, a Mátra lábánál, a Zagyva és a Tarna folyók, valamint Ágó patak által körülzárt ligetes, alföldi táj a Jászság. Ide
telepedett le a XIII. század elején Magyarországra érkező, alán eredetű
jász nép, akik mind nyelvükben, mind pedig vallásukban és viseletükben
jelentősen különböztek az ország lakóitól. A jászok letelepedésüknél
fogva különböző kiváltságokat (közigazgatási autonómia, vám és
harmincad mentesség, szabad bíráskodás, pallosjog, területhez kötött
nemesség, stb.) élveztek, amelyért cserébe mindenkor katonáskodással
tartoztak az uralkodónak. 

