Hit-Élet

Aprószentek

APRÓSZENTEK December 28. +Betlehem Kr. e. 7--6.

Azok a gyermekek viselik ezt a kedves nevet, akiket Jézus, a prófétai ígéreteket beteljesítő Messiás király miatt öletett meg Heródes, azt gondolván, hogy így megmentheti királyságát, és dinasztiát alapíthat a zsidók országában.

A rómaiak Kr. e. 43-ban ültették a fejedelmi székbe az idegen, idúmeus származású Heródest, akinek a történelem a Nagy jelzőt ajándékozta. Mi elismerő megbecsülést hallunk e jelzőben, a kortársak számára azonban csak annyit jelentett, hogy ,,az idősebb'' Heródes. Akik ismerték, meglehetősen rossz véleménnyel voltak róla, mert ravaszsággal, vesztegetésekkel, szónoki ügyességgel és erőszakkal szerezte hatalmát. Mindezek következtében Kr. e. 40-ben a rómaiak kegyéből királyi címet kapott, de azt mondták róla, hogy ,,úgy került trónra, mint egy róka, úgy uralkodott, mint egy tigris, és úgy halt meg, mint egy kutya''. S ez a vélemény nem a rosszindulat szülötte volt!

A Szentírásban található tények elferdítéséről

A Sátán mindig megpróbálja magát a világosság angyalának átváltoztatni, természetesen az Igazság követőit pedig bűnökkel vádolni. Ma a zsidóság minden olyan bűnt tagad, amelyik hozzá kapcsolódik, és mindezeket a bűnöket másra akarja kenni. Ebbe nap mint nap belebotlunk. Figyeljük meg, mi történt Krisztus halála után: amikor az Apostolok Cselekedeteiben olvasható módon tagadni kezdték, hogy bármi közük lenne Krisztus halálához, de természetesen az apostoloknak megtiltották, hogy erről vagy Krisztus bármilyen tanításáról beszéljenek. Amikor pedig az apostolok ennek a kérésnek nem tettek eleget, akkor a zsidó vezetők üldözni kezdték, majd pedig megölni őket. Utána az egész kezdődött előröl. Tagadták, hogy bármi közük lenne az apostolok és a keresztények üldözéséhez, megtiltották, hogy az ezzel kapcsolatos híreket terjesszék, majd elkezdték öldösni őket. A római birodalomban történt minden keresztényüldözés a zsidóságnak tudható be: történetírók megjegyzik, hogy élen jártak a keresztények rágalmazásában és befeketítésében.

Ünnepelhet-e Karácsonyt az Istent nem ismerő világ?

Karácsonykor Krisztus születését ünnepeljük, amelynek a lényege és tartalma, fontossága számunkra még mindig az a tanítás, amit János hagyott ránk az evangéliumban még évekkel ezelőtt:

„1. Kezdetben vala az Ige, és az Ige vala az Istennél, és Isten vala az Ige.
2. Ez kezdetben az Istennél vala.

Prohászka Ottokárhoz kapcsolódó megnyilvánulásokhoz

Katolikus körökben Prohászka Ottokárt napjainkban is tisztelik és becsülik – mondhatni két táborra osztható a mai katolikus egyházvezetés is, vagyis azokra, akik elismerik Prohászka szellemi nagyságát, és azokra, akik nem ismerik el, illetve támadják nyíltan vállalt zsidóellenessége (lényegében liberalizmus és a zsidó nagytőke-ellenessége) miatt. Az egyházba beépült, vagy ideológiailag-gazdaságilag, esetleg származásilag a zsidósághoz köthető személyek, szabadkőművesek könnyen felismerhetők Prohászka-ellenes megnyilvánulásaikról, vagy arról, hogy Prohászkának a nemzeti-keresztény önvédelemről alkotott nézeteit elhallgatják, kritizálják, vagy bocsánatot kérnek miatta.

Szent Mátyás apostol

Ünnepe: a világegyházban május 14., a magyar naptárban február 24.

Ha a tizenkét tanítványról beszélünk, akik nyilvános működésének éveiben a legközelebb álltak Jézushoz, nem lehet szó nélkül elmenni az áruló Júdás mellett, kinek személye a keresztény gondolkodás és teológia számára minden időben nehezen föloldható botrány volt. Bár egyfajta üdvösségtörténeti beállítottságú teológia szerint Júdás nem tett semmi mást, csak amit az isteni megváltó szándék megengedett, a keresztény hagyomány gonosz és kétségbeesett véget tulajdonított neki. Máté evangéliuma szerint (27,5) fölakasztotta magát. Az Apostolok Cselekedetei szerint Péter ezt mondta: ,,amikor lezuhant, kettérepedt, és kifordultak a belei'' (1,18). Dante a Caesar-gyilkos Brutusszal és Cassiusszal együtt a pokol legmélyére helyezte, az ördög három szájának egyikébe (Pokol 34,55 sk.).

Egyházi felforgatók

Vannak egyes „egyházi” vezetők, akik gondoskodnak arról, hogy a decemberi hónap se múljon el anélkül, hogy a keresztények kárára valami ne történjen.

A vasárnapi rádióműsorban a püspök az adventben is az ószövetséget idézi és magyarázza. Érdekes módon héber és görög szavakkal is, ami akár pozitív is lehetne, de sajnos nem az. A görög szó nem tudjuk, hogy miért jön a héber szöveghez, amikor annak más a jelentése? Az is nehezen érthető, hogy a keresztény templomokban, ahol még az újszövetség sem kerül maradéktalanul felolvasásra, miért kell ószövetségi írásokat felolvasni? És utoljára: miért kell két-három mondatot hosszú percekig magyarázni, amikor egy egész fejezetet fel lehetne olvasni? Ugyan a rádióműsor rövidsége még ezt indokolná, de sajnos templomokban is ez a gyakorlat.

Szent Simon és Szent Júdás Tádé apostolok

Az Úr Jézus Krisztus tizenkét apostola közül Simonról és Júdás Tádéról tudjuk a legkevesebbet az újszövetségi Szentírásból.

Simon neve szerepel az apostolnévsorokban (Mk 3,18; Mt 10,4; Lk 6,15; ApCsel 1,13), de Márk és Máté azt mondja: a ,,Kananeus Simon'', Lukács pedig: a ,,Zelóta Simon''. Ebből a zelóta szóból arra következtethetünk, hogy Simon korábban a fanatikusan Róma-ellenes párthoz tartozott, melynek tagjai a véres merényletektől sem riadtak vissza, ha a rómaiak irtásáról volt szó. De ez a Simon nem azonos a Mk 6,3-ban és a Mt 13,55-ben említett Simonnal, aki az Úr Jézus rokona volt és később Jeruzsálem püspöke lett.

Karácsonyi veszélyek

Közeledik a keresztény világ egyik legnagyobb ünnepe, a Karácsony. Mint minden jelentősebb ünnepet, az utóbbi évtizedekben a Karácsonyt is sikerült a hatalmon lévőknek a maguk torz képére formálniuk. Gondoljunk csak bele: Karácsonykor egyáltalán ki beszél már az emberiség megszülető reménységéről, a kisded Krisztusról? Még a nevét sem nagyon említik meg. Hol vannak már a régi tradicionális Karácsony esték, a csend, az áhítat és a békesség? Az ünnep jellegét teljesen szándékosan megváltoztatták és kijelenthetjük, hogy az ún. keresztény világ döntő részén immár az Ördög ül tort Karácsony idején.

A menetrendszerűen bekövetkező bevásárlási rohamról itt most nem is ejtenénk szót bővebben. Elég annyi, hogy a Karácsonynak semmi köze a bevásárláshoz, de még az ajándékozáshoz sem. Nyilván nem tilos ajándékozni, amennyiben az a normalitás határain belül marad és az őszinte szeretet határozza meg az eseményt.

Szent János apostol és evangélista

Az Úr tanítványai köréből János kiemelkedő személyiség: Péter után ő a legfontosabb az apostolkollégiumban. Az apostolok közül csak Szent Pál fogható hozzá fogékonyság és a teológiai gondolkodás mélysége tekintetében.

A négy evangélista közül az ő szimbóluma a sas, melynek szárnyalása, magas röpte és napra figyelő tekintete jól kifejezi János sajátságait. A negyedik evangéliumban csak úgy szerepel, mint ,,a tanítvány, akit Jézus szeretett'', s ez olyan jelző, amelyet a tanítványok közül senki más nem visel.

A vallási radikalizmus szükségessége és lehetőségei

A történelmi egyházak legutóbbi közös nyilatkozata szerint elfogadhatatlan, hogy a népszámláláskor felírt adatok közül most kihagynák a felekezeti hovatartozást. Már elemeztük a népszámlálás okait és jelentőségét, ezért itt csak annyit kell megjegyeznünk, hogy természetesen a lényeges dolgokat az egyházszervezetek megint nem veszik észre. Vagy nem akarják észrevenni. Abban, hogy a felekezeti kérdést erőltetnék, nem az a szándék húzódik meg, hogy pontosan tisztában legyenek a használható és valóban igazság-kereső tagjaik létszámával, és az egyéb, pogány felekezetek pozícióit feltérképezzék. Sokkal inkább gazdasági érdekeket vesznek figyelembe, mert az államtól kialkudni vágyott juttatások mértéke erősen függ az általuk állítólagosan képviselt, csak névlegesen vallásosnak nevezhető tömegek számától (ezek felé a tömegek felé nyújtanak szolgáltatásokat, amelyeket az állam támogat).

Language selection:

Kövess minket!

Jézus a zsidóknak

"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja."
(János evangéliuma 8.44)

Kiemelt írások

Eljön a vér és a vas ideje

Mint az Arcvonal vezetője, hogy látja a mai helyzetet?
Mindenki érzi, hogy baj van. Az emberek döntő többsége a bajok forrását képtelen meghatározni, ezért az ismeretlentől való félelem és a bizonytalanság számukra még tovább fokozza a kilátástalanság érzését. A minden alapot nélkülöző hatalmi ígérgetéseknek már csak nagyon kevesen hisznek, ezért a többség egy része apátiába zuhanva várja a jövőt, vagy valamilyen egyéni túlélési tervet igyekszik kidolgozni.

Egységben Magyarországért!

A Magyar Nemzeti Arcvonal elérkezettnek látja az időt, hogy a korszak parancsának engedelmes- kedve új népmozgalmat indítson, kibontsa a zászlót.

Egységes Magyarország Mozgalom

Elérhetőség, jelentkezés:
Cím: B.G.R., 3630 Putnok, Pf.: 34.
Telefon: 06/70-540-7482
E-mail: emm@arcvonal.org

www.hungarizmus.info

hungarizmus.info