Putnokon készültséget rendeltek el a különböző intézmények dolgozóinak – hólapátolás céljából. Az intézményeknek ki lettek jelölve a területek, ahol „kötelesek” havat lapátoltatni dolgozóikkal. A kommunális gondnokság munkásai helyett, akik tartására nem tellett, így el lettek bocsájtva.
Nem is lenne ezzel semmi gond, szép dolog a társadalmi szolidaritás egy-egy helyzetben. Legalábbis egy olyan rendszerben, ahol az állam is szolidáris a néppel. A másik gond pedig az, hogy nincsen helyzet. Mínusz huszonegynéhány fok, 20-30 cm hó – ahogy írtuk, nem rendkívüli esemény, elvégre tél van.
Az Egységes Magyarország Mozgalom megfigyelője ellátogatott az úgynevezett antifasiszták és az 'anti-antifasiszták' tüntetésére. Az események részletes ismertetésétől most eltekintünk, hiszen a magyarországi sajtó különböző irányultságú felületei kellő részletességgel megtették már ezt. Mindazonáltal a személyes benyomások mindig mások, mint a szokványos tudósítások száraz tényközlései. Ennek szemléltetésére a helyszínen készült képek közül a legbeszédesebbet közöljük.

