Latin-Amerika

Terroristák felrobbantottak egy szíriai gázvezetéket

A szíriai állami televízió jelentése szerint egy fegyveres terrorista csoport felrobbantotta a libanoni határ közelében fekvő Homs tartományon áthaladó gázvezetéket. Sebesültekről és halálos áldozatokról nincs információ.

Ez már a sokadik támadás az USA és Izrael által támogatott terrorista csoportok részéről. Korábban a civil lakosság ellen irányultak az orvtámadások, melyekkel a rendszer destabilitását kívánták elérni, majd rendfenetartó és katonai célpontokat támadtak a terroristák. Mivel a korábbi támadások láthatólag nem vezettek eredményre, így most valószínűleg gazdasági oldalról kívánnak csapást mérni Assad rendszerére. Szíria elnöke, Bashar al-Assad, korábban kijelentette, hogy kérlelhetetlen háborút fog folytatni országa függetlenségéért.

A nemzetközi helyzet egyre fokozódik, Pelikán elvtárs!

A világ jelentős gócpontjai körül (Irán, Szíria, Izrael, Kína, Oroszország stb.) állandóan kavarognak az események, azonban az eddig perifériára szorított Latin-Amerika is egyre hevesebben kövteli helyét a Nap alatt. Hiába a szinte teljes médiacsend, a politikai és gazdasági ellehetetlenítés a térség országai sorra kezdenek „magukra találni”.

Az iráni elnök latin-amerikai körútjával kapcsolatban hatalmas a csend, vagy pedig csak a félremagyarázással, csúsztatásoktól hemzsegő hamis tájékoztatásokkal találkozhat az ember a világ médiáiban. Már maga a látogatás ténye is hatalmas pofon a háttérben működő sötét erőknek, mert ha még a remélt támogatásokat is sikerül Ahmadinedzsádnak „begyűjtenie”, akkor ismét hatalmas támasztékot kap Irán a cionizmussal folytatott harcban. Ez pedig az említett körök a legrosszabb álmaikban se szeretnék, ha megvalósulna. Ezért mindent megmozgatnak, hogy éket verjenek az egységesülő latin-amerikai nemzetek és államok közé.

Latin-amerikai szocializmus

Ahogy a szocialista áradat lassan ellepi a dél-amerikai kontinenst, három kiemelkedő vezető jelent meg az "Új Baloldalon", a venezueali Hugo Chavez, a bolíviai Evo Morales és az ecuadori Rafael Correa. Mindhárman a 21. század szocializmusának megjelenítői saját hazájukban, és az eltérő gazdasági, társadalmi, geográfiai, történelmi és politikai tényezők ellenére sikerült közös megoldást találni a jelentkező problémákra. Mindhárom vezető abszolút többséggel lett megválasztva és abszolút többséggel bír a kongresszusban, amely így megkönnyít minden újítást és változtatást.

Venezuela bezárja nagykövetségét az USA-ban

Venezuela elnöke, Hugo Chavez elrendelte az ország nagykövetségének bezárását amerikai nagykövetének kiutasítása miatt. Január 8-án az USA kormányzata kibertámadásra tett előkészületekkel vádolta meg Livia Acosta Noguerát, akik kapcsolatba hoztak egy dokumentummal, ami állítólag bizonyítja, hogy 2008-ban egy mexikói informatikusnak beszélt a támadás előkészületeiről.

"Többen javasolták, hogy küldjünk valakit helyette. Nem, én azt mondtam, nem fogjuk azt lépni, amit elvárnak tőlünk. Ezek után nincs semmi okom arra, hogy nagykövetet küldjek az Egyesült Államokba."

Latin-Amerikától retteg az USA

Amerika már nemcsak Irántól retteg, hanem a rohamléptekben egységesülő latin-amerikai államoktól is. Közülük is a Hugo Chavez vezette Venezuela a 'főmumus'.

Folyamatosan tanújelét adta az USA vezetése, hogy – finoman szólva is – neheztel a Chavez vezette dél-amerikai egységfrontra. Eddig a növekvő gazdaságuk és egyre erősebb hazafiságuk okán hihette ezt a tájékozottabb olvasó. Most már azonban, a sokszorosára nőtt világpolitikai jelentőségük és drasztikusan erősödő katonai erejük láttán rettent meg a washingtoni vezetés.

Honnan is fúj a szél a chilei erdőtűznél?

A tűzoltók fokozatosan fékezik meg a Chile leglátványosabb nemzeti parkjában tomboló tűzvihart, jelenette be az ország vezetése, valamint hogy egy izraeli túristát tartóztattak le gyújtogatás vádjával.

Rodrigo Hinzpeter bejelentette, hogy a csendesedő szél és a kevés eső segítségével a tűzoltó csapatoknak a Torres del Paine park területén tomboló hat tűzfészekből már hármat sikerült ellenőrzésük alá voniuk. Azonban így is több mint 48 négyzetmérföld (12500 hektár) égett le.

A bíróság kénszerintézkedést rendelt el egy 23 éves izraeli állampolgár, Rotem Singer ellen, míg tisztázódik a gyújtogatás vádja alól. Kormánytisztviselő nyilatkozta, hogy Singer nem oltotta el tökéletesen a saját tábortüzét.

Latin-amerikai államfők és a rák

A venezuelai elnök egy több mint érdekes felvetéssel állt elő. Jelesül, hogy az Egyesült Államok egy titkos technológiát fejlesztett ki, amellyel elülteti a rákot a baloldali latin-amerikai államfők szervezetében.

A rák megbetegedés „kiszemeltjei” az államfők közül: Fernando Lugo paraguayi elnök, Dilma Rousseff, a jelenlegi, és Ignácio Lula da Silva, a volt brazil államfő, Cristina Fernandez Kirchner Argentína első embere, és persze maga Hugo Chávez is.

A kissé meghökkentő, ugyanakkor nem elvetendő feltevését Chávez egy támaszpont katonái előtt tette, ámbár sietve hozzátette, csak hangosan gondolkodik, és nem akar elhamarkodott vádakat megfogalmazni. Szerinte mindenesetre a valószínűség törvényeivel nehezen magyarázható, hogy a rák miért annyira elterjedt Latin-Amerika baloldali államfőinek körében. Egyben emlékeztetett arra is, hogy amerikai kutatók a negyvenes években guatemalaiak tömegét fertőzték meg szifilisszel, ám üzelmeikre csak tavaly derült fény.

Dél-amerikai gázvezeték

Bolívia, Paraguay és Uruguay közreműködésével egy 2000 km hosszú gázvezeték kiépítéséről írtak alá megállapodást az érintett országok illetékesei. A gázban gazdag Bolívia meghívására csatlakozott a két másik dél-amerikai ország.

A Montevideó és Asunción között épülő vezeték napi 300 000 m3 földgázt szállítana. A zömében Bolíviából származó gáz egyrészt az argentin hálózatot is igénybe véve jutna el Montevideóig és onnan a végfelhasználókig.

A terv gazdája és „gyámja” a bolíviai szénhidrogénekért felelős miniszter, Luis Fernando Vicenti továbbá reméli, hogy egy uruguay-i kikötő építésének a tervét is tető alá tudják hozni. S így már vízen is tudnának gázt szállítani az országból.

Recseg-ropog a maradék brit hegemónia

Egyre csak sokasodnak a „londoni urak” külpolitikai gondjai. A líbiai fiaskó után futószalagon érkezik a következő. Szép lassan a még megmaradt befolyásukat is elveszítik az egykor volt gyarmatbirodalom országai felett.

Skócia most bejelentett elszakadási törekvése, még vélhetőleg cionista irányítású, azonban a dél-amerikai Mercosur (Brazília, Argentína, Paraguay, Uruguay és Venezuela alkotta szabad kereskedelmi társulás) szervezet tagjainak fellépése a Falkland-szigetekkel kapcsolatban, nyílt szembeszállás a cionista londoni vezetéssel.

A napokban jelent meg az a határozat, hogy az Argentína vezette Mercosur szervezet tagjai nem adnak engedélyt a Nagy-Britanniához tartozó Falkland-szigetek zászlója alatt hajózó vízi járműveknek a kikötőik használatára.

Megszületett a LATAM

A világ második legnagyobb légitársasága jöhet létre a chilei LAN és a latin-amerikai országokat összekötő brazil érdekeltségű TAM vállalatok egyesüléséből. A folyamatra „áldását adta” a brazil versenyhatóság is.

Az így létre jövő Latam Airlines Group több mint tízmilliárd dolláros bevétellel tervez.

A piaci tőkeértéke alapján a világon csak a kínai Air China előzi majd meg. Az egyesült légitársaság 280 repülőgéppel rendelkezik majd, 115 célpontra repül, és mintegy 50 ezer főt foglalkoztat.

A chilei versenyhatóság már korábban jóváhagyta a fúziót. Az ügyletet már egy éve bejelentették, a fúzióval a dél-amerikai légitársaságok az európai versenytársakhoz akarnak felzárkózni.

Hazatér a tékozló fiú

Míg Európa és a 'nagytestvér' Egyesült Államok a sorozatos gazdasági és társadalmi nehézségek közepette, lassan a fennmaradásáért küzd, addig Latin-Amerika szárnyal.

Ezt nemcsak az ott élő emberek látják, érzik, hanem az onnan elvándoroltak is, akik most a válságok gyötörte országokban végképp elveszítik a reményt. Ennek legjobban észre vehető megnyilatkozása, hogy tömegesen térnek vissza dél-amerikai hazájukba ezek az emberek.

Újraválasztották az argentin elnököt

Cristina Kirchner Fernandez argentin elnök letette az esküt a második ciklusra, a beiktatási ceremónián a párt támogatóin kívül Brazília, Paraguay, és Bolívia elnökei is részt vettek. Az elnökasszony 54,11%-al nyerte meg október végén a választásokat, támogatottsága növekedett az előző ciklushoz képest. Az országban Juan Peron 62%-os támogatottsága (1973) óta nem kapott egy jelölt sem ennyi szavazatot a választásokon.

CELAC: eszköz az imperializmus ellen

A Latin-amerikai és Karibi Államok Közössége (CELAC) egy eszköze a tagállamoknak, hogy politikailag és gazdaságilag függetlenedjenek az imperalizmustól, nyilatkozta Bolívia elnöke, Evo Morales.

Egy nemzetközi sajtótájékoztatón fejtette ki véleményét Morales, mely egy állami kézben lévő országos napilapban jelent meg.

Kifejezve azon reményét, hogy ezzel az új tömörüléssel várhatóan felgyorsul az egykori „gyarmatbirodalom” lebontása. Hozzátéve, hogy ezzel rendkívül jó helyzetet teremtettek, hogy az őslakosok 500 éves ellenállása és a 200 éves függetlenségük végleg elérje célját, s felszabadítsák egymást az imperialista törekvések alól.

Újabb egységfront az USA ellen

Az Eurázsiai Unió mellett küszöbön áll a latin-amerikai államok uniója

A rengeteg energiáját felemésztő kemoterápiás kezelések után Hugo Chavez, Venezuela elnöke ismét a tőle megszokott lendülettel tért vissza a nemzetközi politikába. Caracasban a hétvégén megtartotta alakuló ülését az új latin-amerikai országokat tömörítő szervezet, a CELAC.

A 33 latin-amerikai és karibi ország két napos csúcstalálkozón írta alá a Latin-amerikai és Karibi Államok Közösségének (CELAC) alapító okiratát. A találkozó jelentőségét mi sem mutatja jobban, hogy Costa Rica, Salvador és Peru kivételével minden ország államfői szinten képviseltette magát. A létrehozók nem titkolt szándéka végre olyan szervezetet létrehozni, mely fel tudja venni a verseny az amerikai befolyással szemben. Ezért sem kaphatott helyet a két északi óriás az USA és Kanada.

Folyamatos az USA térvesztése Latin-Amerikában

Peru szorosabbra vonja kapcsolatait a környező államokkal és a BRICS országokkal - Brazília, Oroszország, India, Kína, Dél-Afrika – is. Ezt a külkapcsolatokért és az idegenforgalomért felelős miniszter jelentette be.

Egyre inkább szükséges más országokkal felvenni vagy szorosabbra vonni a kapcsolatainkat, hiszen nem ülhetünk tétlenül egy világválság kellős közepén, tette hozzá Jose Luis Silva.

Venezuela hazavitette aranyát

Megérkezett az első aranyszállítmány Londonból. A világ jelenlegi eseményei miatt Hugo Chavez nem bízza tovább az állam aranyát külföldi (nyugati) bankokra.

Venezuela 110 milliárd dollárt tart arany tartalékban, aminek jó része, 16 tonna arany Nagy-Britanniában volt. Ennek hazahozataláról rendelkezett az államfő. Most az első szállítmány érkezett meg, melyet erős katonai kísérettel szállítottak a caracasi Központi Bankba. A nyugati világ többi országából is, ahol vannak letétbe helyezett értékek, folyamatosan kezdik hazaszállítani.

Brazília támogatja az iráni atomprogramot - Latin-amerikai hírek

A brazil külügyminiszter nyilatkozatban állt ki az irániak atomprogramja mellett. Iránnak joga van a nukleáris energia szabad és teljes mértékű békés felhasználásához, fogalmazott Antonio Patriota.

Törökországgal együttműködve Brazília már egy éve kidolgozott egy megállapodást a perzsa állammal az urán felhasználásáról. Ezért nem érti a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség aggodalmait az irániak atomprogramja miatt.

Hugo Chavez Venezuela elnöke egy beszédében figyelmeztette a hallgatóságot és a világ közvéleményét az amerikaiak és európai szövetségeseik terveire Szíriával kapcsolatban. Rámutatott, hogy egyértelmű jeleit lehet észrevenni, hogy Washington hasonló forgatókönyv szerint dolgozik mint Líbia esetében, és hogy bármikor kierőszakolhatja Szíria NATO-megszállását.

Latin-amerikai hírek

Sajnos Chavez rákbetegségéből való gyógyulását követően itt a következő karakteres Latin-amerikai vezető személyiség, akit megtámadott a szörnyű kór.

Gégerákot állapítottak meg Luiz Inacio Lula da Silva egykori brazíliai elnöknél. Az orvosok 80%-os esélyt látnak a gyógyulásra, ha haladéktalanul elkezdi a kemoterápiát és a sugárkezelést a volt elnök. Előreláthatólag négy hónapos kezelésre lesz szükség, de mivel Lula elnök családjában nem egyszer fordult elő rákos megbetegedés – az anyja és a nővére is rákban halt meg –, ezért a kezelés hatásfokát illetően vannak kétségeik az orvosoknak. A régen nagy dohányos da Silva a nemrég gyógyultnak nyilvánított sorstárstól, Hugo Chaveztől kapott biztató szavakat.

Fidel Castro felszólította Oroszországot, hogy mentse meg a világot

Fidel Castro, a kubai forradalom vezetője elmondta, hogy ki képes megmenteni az emberiséget az elkerülhetetlen katasztrófától. A véleménye szerint, ezt a missziót Kína, Oroszország, és a harmadik világ országai vállalhatják el. A közeledő összeomlás bűnöseinek pedig az amerikai politikusokat és katonákat tartja. „Az USA egy halálos betegség egyértelmű jeleit mutatja”, – állítja Castro a Cubadebate honlapon megjelent cikkében. Szerinte az amerikai vezetés politikusaitól és az amerikai katona-ipari rendszer lobbistáitól függ az egész emberiség sorsa.

Az utolsó három „érintett elnök” valamelyikének az őrülete határozhatja meg a bolygó jövőjét, fejtette ki kedvenc stílusában Castro. Nem kevesebb szerepet játszanak a katona-ipari rendszer vezetői sem, akik „irányítják a birodalmat”.

Mexikói hadműveletek - harc a kábítószerért

Az Egyesült Államok katonai hadműveletekbe kezdett Mexikó területén. A hadműveletek célja, fellépni a Zeta nevű kábítószer-kartellel szemben. Az átlag olvasó most úgy gondolhatja, hogy mindezt az Egyesült Államokba Mexikó felől beáramló kábítószer megfékezésének céljával teszi.

Aki így gondolja, nagyon téved. A világ legnagyobb kábítószer kereskedője maga az Egyesült Államok vezetése. Írtunk már róla korábban, hogy az USA hadserege szó szerint felügyeli az afganisztáni mák ültetvényeket, és felügyeli a termény betakarítását. Itt nem a megfékezés a cél, hanem a konkurencia kiiktatása.

Language selection:

Támogatás

Kövess minket!

Jézus a tanítványainak

"Akinek erszénye van, vigye magával, ugyanúgy tarisznyáját is. Akinek nincs, adja el köntösét és vegyen kardot!"
(Lukács evangéliuma 22. 36.)

Jézus a zsidóknak

"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja."
(János evangéliuma 8.44)

www.hungarizmus.info

hungarizmus.info