Facebook YouTube Twitter RSS

Keresés űrlap

Fehér verzió Fekete verzió Vakbarát Mobil verzió

Németh Krisztián

Karácsony: a várakozás és az élő szeretet ünnepe

Hogy eljött az időknek teljessége,
Bétölt már minden szentek reménysége;
Kit régtől fogva minden szent vára:
A Fiú testet öltött magára.
Nyilván lett hozzánk Isten jószándéka:
Ím, emberek közt van az ő hajléka;
E világ épen már-már megavult,
De Jézus eljöttével megújult.

(Református Énekeskönyv, 321. dícséret, 1. vers)

Karácsony ünnepe a keresztény-keresztyén közösségekben az év egyik központi eseménye. A gyermekek izgatottan várják, mit hoz a Jézuska, a felnőttek pedig figyelnek arra, hogy minél bensőségesebb körülmények között ünnepelhessen együtt a család. Minden "modern" külsőség ellenére, melyet globalizálódott világunk ráaggatott az ünnepre, egy dolog továbbra is tartja magát az ünnephez kapcsolódóan: ez a várakozás, mely nagyon szépen kifejeződik a karácsony előtti adventi hetekben is.

Semmi sem volt hiába! - Német nacionalisták megemlékezése

Régiók: 

Semmi sem volt hiába! - Megemlékezés a Hősökre, 2011.

1945. május 8. - A nagy háborúnak vége. Kint a fronton a katonák leteszik a karabélyokat és előjönnek a földbe vájt lyukakból és árkokból. Az egyenruhák koszosak, az arcok sápadtak, akárcsak a föld, ahonnan előjönnek. Fáradt kézzel veszik le acélsisakjaikat.

Odahaza az emberek repedezett és beomlott falak között jönnek elő a napfényre. Lábaik törmelékre és hamura lépnek. A ház, amelyben laktak, romokban hever.

Így állnak ott, a férfiak kint a fronton, a nők és a gyermekek odahaza. Első pillantásaikat az égre emelik. Néhányan talán összekulcsolják kezeiket. Ám az ég komor és szürke, fenyegető felhőkkel fedett. A következő pillantás a földre szegeződik. Ám a földet szétdúlták, megkínozták és szétszaggatták a háború patkói. Feketére égett romokat hordoz, rozsdás vasat és véres lótetemeket.

Euróválság: Friss hírek Berlinből

Régiók: 

Az euró és ezzel az Európai Unió válságának kezeléséről, annak lehetséges módozatairól olvashatunk a vezető német lapokban. Felkapott friss hír, mely sajtóértesülésekre hivatkozva azt állítja, hogy hat stabilnak tekinthető EU-tagállam összefog és közösen fognak kedvező hiteleket felvenni, melyekből a bajba jutott országoknak (is) tudnak segíteni. A német kormány azonnal cáfolta az értesülést.

Mára egyértelművé vált, hogy az EU sorsát lényegében a két talpon maradt és még viszonylag erős gazdasággal rendelkező ország határozza meg: Németország és Franciaország. Kissé viccesen sarkítva úgy is lehetne fogalmazni, hogy teljesen mindegy, mit hápog a többi tagállam, úgyis az lesz az EU-ban, amit Berlin és Párizs eldöntenek.

A diákokat manapság nem készítik fel olyan jól az életre

Régiók: 

Egy közvéleménykutatás szerint 500 megkérdezett svájci lakos fele gondolja úgy, hogy az iskolában jól készítették fel az életre. 35 százalékuk szerint lesznek a mai diákok elégséges módon felkészítve az életre.

Ez derül ki az osztrák Marketagent.com piackutató vállalat svájci képviselete által készített internetes felmérésből. A kutatás szerint a megkérdezettek kereken kétharmada gondol vissza pozitív érzésekkel az iskolában eltöltött időre.

59 százalékuk a jelenlegi iskolarendszertől azt várná, hogy nagyobb hangsúlyt fektessen a szociális kompetenciákra. Valamivel kevesebben látnák szívesebben az angol nyelv oktatását, ezt követi az informatika és a német nyelv oktatása.

Adventi gondolatok

Advent első vasárnapja van, közeledik Karácsony ünnepe. Ilyenkor önkéntelenül is elgondolkodik az ember eddigi életén, de legalábbis az elmúlt évein. Számtalan kérdés tolul fel ilyenkor az emberben. Mit tett eddig? Mit nem tett meg? Mi az, amit még megtehet és érdemes lenne? Eddigi életét helyesen élte? Hogyan tehetné az ember még hasznosabbá magát szűkebb és tágabb környezetében?

Ilyen és ehhez hasonló gondolatokba mélyedve ültem ma este én is egy budapesti belvárosi templomban az istentisztelet kezdete előtt. Jóval az istentisztelet kezdete előtt odaértem, de nem bántam. A templomban csend, nyugalom fogadott. Mintha ide még a nagyváros zaja sem merészkedne be. A fapadok és a református templomokra jellemző egyszerűség gyerekkoromat juttatták eszembe. A vallásos családokban a gyermekek számára egyfajta "kötelező program" a templombajárás, melynek értelmét csak felnőtt fejjel kezdi el felfogni az ember. Mégis, már gyermekként is megtapasztalja az ember azt a csodát, hogy a Jóisten köztünk van. A sokszor fűtetlen falusi templomokban régen is hétről hétre összegyűltek az emberek, hogy együtt, közösségben tapasztalhassák ezt meg.

Magyarország, szeretlek?

A Magyar Televízió egyes csatornáján 'Magyarország, szeretlek!' címmel rendszeresen látható egy vetélkedőként aposztrofált műsor, melynek szándékolt hatása nyilvánvalóan a nemzeti öntudat erősítése. Groteszk módon a műsor pontosan ezt a célt nem tudja elérni.

A technikailag különben igényesen kivitelezett produkció valójában egy olyan öncélú giccsáradat, melyről a hatalom (közszolgálati televízióról lévén szó) feltehetően úgy hiszi, hogy pozitív irányba tudja befolyásolni a lakosság közérzetét, melyet ugyebár egyre csak zsigerel. Amolyan 'Ha kenyeret már nem is, de cirkuszt adjunk a népnek' elv szerint.

Esténként valóban milliók merednek a képernyőkre hazánkban is, tehát befolyásolni valóban lehet az embereket a média eszközeivel. Az elgondolás jó, viszont a megvalósítás teljesen ellentétes az emberek élethelyzetével, hivalkodó és ami a legnagyobb hiba: hazug.

A demokrácia legitimációs válságban van

Régiók: 

A nyugati demokrácia a feje tetején áll. A tiltakozások, melyek Spanyolországban és Görögországban kezdődtek, az elmúlt hétvégén több mint 80 országra terjedtek ki. Németországban is több mint 10.000 ember demonstrált a parlamentáris demokrácia ellen, melynek döntéshozói már csak a piacok és a hitelminősítő ügynökségek érdekei szerint cselekszenek. A rendszer kérdése újra itt van, a demokrácia legitimációs válságban van.

Egy, a Német Bankszövetség megbízásából 2010 novemberében elvégzett közvéleménykutatás alkalmával a megkérdezett németek 52 százaléka azon a véleményen volt, hogy a német gazdasági berendezkedés nem vált be. A pénzügyi válság, a drámai eladósodás és nem utolsó sorban a rossz demográfiai helyzet megingatják a bizalmat. A nyugdíj már nincsen biztonságban, az egészségügyi rendszer már régóta elérte korlátait és az iskolai képzésben a pénztárca dönt inkább, mint a tehetség és a szorgalom.

Növekvő szegénység az idősek körében

Régiók: 

Méghogy fellendülés: Növekvő szegénység az idősek körében

A hannoveri "Pestel-Institut" egy németország-szerte végzett felmérésben megállapította, hogy Dortmundban az idős emberek körében a szegénység növekedése drasztikus mértékben fenyeget. A biztos, megfelelő mértékű nyugdíjak már ma is privilégiumnak számítanak, amiről a legtöbb néptárs legfeljebb csak álmodozhat. Az elkövetkező években a helyzet tovább fog súlyosbodni.

A Volkswagen növeli kínai befektetéseit

Régiók: 

A német autókonszern ismét növeli tervezett befektetéseit Kínában, hogy a világ autópiacán vezető pozíciót építsen ki.

A cég 2012 és 2016 között kereken 14 milliárd euró értékben tervez beruházni Kínában és a világ legnagyobb autógyártójává szeretne válni. A német vállalat múlt évben 1,9 millió gépjárművet adott el Kínában, egynegyedét a világviszonylatban előállított autóinak. Idén 2 millió feletti eladást szeretnének elérni, jelentette be a vállalat.

Bundeswehr-hadgyakorlat: harc irreguláris erők ellen

Régiók: 

A bad salzungeni 391-es megerősített páncélgránátos zászlóalj a bergeni gyakorlótéren tisztjelöltek és a Bundeswehr Vezetői Akadémiája hallgatóinak tartott éleslövészettel egybekötött, szemléltető hadgyakorlatot néhány napja. A hadgyakorlatot végrehajtó katonák egy rendkívül sok mozgással tarkított ütközet alatt végrehajtott harcászati eljárásokat mutattak be. A fő célok a műveletek során a biztosítás és az ellenőrzés voltak. A gyakorlat során modern fegyvereket is bemutattak működés közben.

Amerikai hadiipar: vadonatúj helikopter és még repülni sem képes

Régiók: 

Az USA-ban szombaton egy új katonai helikopter tisztázatlan okokból lezuhant. Egy ember megsérült. A baleset Jefferson City-ben történt, az USA Missouri szövetségi államának fővárosában.

Az AP hírügynökség információi szerint a gép a felszállás után mindössze hat méter magasra volt képes felemelkedni, aztán a kifutópályára zuhant.

Novemberben már szállítják az orosz gázt Németországba

Régiók: 

Az 'Északi Áramlat' nevű gázvezetéken a munkálatok igazgatója, Henning Kothe szerint október végén/november elején érkezhet meg Németországba az első felhasználható orosz gázmennyiség.

Spiegel Online: A görögök kétharmada Görögország csődjétől retteg

Régiók: 

Egy aktuális közvéleménykutatás szerint  a görögök 67 százaléka az állam fizetésképtelenségének bekövetkeztével számol. A fősodratú médiában igencsak megcsappantak a hírek Görögországról, pedig a görög helyzet korántsem rózsás.

Felvásároljon-e Kína EU-s államkötvényeket?

Régiók: 

Kína, a világ második legnagyobb nemzetgazdasága, több mint 3 billió amerikai dollárnyi valutatartalékkal rendelkezik. Mivel az EU és az USA egyre mélyebbre csúsznak az adósságválságban, nem csoda, hogy Kínára mint kulcsfontosságú nemzetközi szereplőre tekintenek, mely a világgazdaságot ismét lendületbe hozhatja. Ám kérdéses, hogy Kína továbbra is hajlandó-e "vakon" segíteni bajbajutott európai országoknak.

Oroszország és Kína katonai együttműködésről tárgyalt

Pénteken, a haditechnikai együttműködésért felelős kormánybizottság 16. ülésén Moszkvában, Oroszország és Kína képviselői a kétoldalú haditechnikai együttműködésről tanácskoztak.

Az ülés az orosz védelmi miniszter, Anatoli Szerdjukov és a Kínai Népköztársaság Központi Katonai Tanácsának elnökhelyettese, Guo Boxiong vezérezredes elnöklete alatt zajlott.

Lendületben az orosz hadiipar

Régiók: 

Az orosz hadiipari fejlesztések rendkívül dinamikusan haladnak, a fejlesztések eredményeképpen egy elképesztően modern hadsereg fog megszületni. A modernizáció több vonalon, párhuzamosan halad, így például gőzerővel folyik az új páncélosok, vagy az ultramodern harci öltözetek fejlesztése is. A modernizációs törekvések komolyságát bizonytíja, hogy egyre erősebb a nemzetközi érdeklődés az orosz hadiipari termékek iránt. Az orosz hadsereg a mai napon a harckocsizó katonák napját ünnepli.

Október 4-én megkezdődik az 'Altermedia-per' Németországban - Frissítve!

Régiók: 

Két stralsundi férfi, Axel Möller és Robert Rupprecht fog október elején a Rostocki Törvényszék elé állni. A vád szerint 50 esetben jelentettek meg az Altermedia Deutschland internetes oldalon nemzetiszocialista kommentárokat, jelképeket, alkotmányellenes jelszavakat, politikusokat sértő megnyilatkozásokat és bűncselekményekre történő felhívásokat, közölte kedden a Rostocki Törvényszék.

Német politikusok Görögország kilépését követelik az euróövezetből

Régiók: 

Az euró súlyos válságban van, Görögország helyzete pedig egyre drámaibb. Berlinben egyre erősebbek a kételyek Athén takarékossági erőfeszítéseit illetően. Most fordult elő először, hogy prominens német politikusok Görögország számára az euróövezetből történő kilépést javasolják.

Ezen az állásponton van Hermann Otto Solms is, a különben liberális FDP pénzügyi szakértője. A Frankfurter Allgemeine Zeitung-nak adott interjújában elmondta: meggondolandó, hogy "az adósság átütemezésének útja helyett az euró feladása a valutaunió és maga Görögország számára nem kínálna-e jobb perspektívákat." Solms szerint Görögország belátható időn belül nem képes az adósságproblémáját megoldani.

Irán: Üzemel a busheri atomerőmű

Régiók: 

Négy évtizeddel az első tervek után Irán villamosenergiát nyer a busheri erőműből. Iráni jelentések szerint az erőmű éjfélkor csatlakozott a hálózatra.

Gerhard Schröder és az Európai Egyesült Államok

Régiók: 

Az Ex-K3-Berlin.de német híroldal többek között Gerhard Schröder mai botrányos kijelentéseire hívja fel a figyelmet.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Németh Krisztián csatornájára