Alapvető konszenzus volt a résztvevők között, hogy a bajokat orvosolni szavazgatással lehet. Arról már ne is tegyek említést, hogy volt olyan is, aki azért támadta a Jobbikot, mert az majd megakadályozza a Fidesz 2/3-os győzelmét. Azt hiszem, ha valaki Likud-Viktor társulatát még a legcsekélyebb mértékben is nemzetinek gondolja, annak nagyon csúnya ébredése lesz. De hasonlóban lesz részük azoknak is, akik olyan hozzáállást tanúsítanak, miszerint elég, ha 4 évente behúzzuk az ikszet az aktuális nemzet megváltó párt mellé, akik majd elhozzák a 'szebb jövőt'. Azt a bizonyos 'szebb jövőt' készséggel elfogadjuk, sőt, még szavazunk is rá, csak igazándiból tenni ne kelljen érte.
Bizonyára sok Egyesült Királyságbeli nemzeti érzelmű lakost szomorítottak el és dühítettek fel az ottani demokratikus nemzeti párt, a BNP elnökének szavai melyeket a BBC közszolgálati televízió adásában mondott. Biztos vagyok benne azonban, hogy az ottani nemzetiszocialisták körében ennek a totális behódolásnak már csak az időpontja volt kétséges. Ennek a sajnálatos esetnek magyar vonatkozása is van. Egyrészt a BNP a Jobbik szövetségese, és ne legyünk naivak, ők is ugyanerre a sorsra fognak jutni — sőt, részben már oda is jutottak, hiába próbálják ennek ellenkezőjét nálunk a nemzeti oldalon hangoztatni. Érdekes írás jelent meg a Jobbiknak a radikálisabb hazafiakat megfogni igyekvő, ma már teljesen bulvárszintre süllyedt honlapján, a kuruc.info-n Nick Griffin kijelentései kapcsán. Negatív bírálatok érik a BNP elnökét hazugságai kapcsán, elfelejtve, hogy ezek nagy részét már az általuk futtatott párt is nagyrészt magáénak vallja. Griffin bírálatot kap a holokauszttal kapcsolatos régebbi revizionista álláspontjának felülvizsgálata miatt.


