Publikációk

Alapvető konszenzus volt a résztvevők között, hogy a bajokat orvosolni szavazgatással lehet. Arról már ne is tegyek említést, hogy volt olyan is, aki azért támadta a Jobbikot, mert az majd megakadályozza a Fidesz 2/3-os győzelmét. Azt hiszem, ha valaki Likud-Viktor társulatát még a legcsekélyebb mértékben is nemzetinek gondolja, annak nagyon csúnya ébredése lesz. De hasonlóban lesz részük azoknak is, akik olyan hozzáállást tanúsítanak, miszerint elég, ha 4 évente behúzzuk az ikszet az aktuális nemzet megváltó párt mellé, akik majd elhozzák a 'szebb jövőt'. Azt a bizonyos 'szebb jövőt' készséggel elfogadjuk, sőt, még szavazunk is rá, csak igazándiból tenni ne kelljen érte.

A mi köreinkben, a nemzetben gondolkodó emberek között számtalanszor megismételt megállapításokat fogok most tenni. 1945 egy határvonal. Egy hatalmas vízválasztó, amikor a Sötétség erői győzedelmeskedtek a Világosság erői felett. Ennek 'gyümölcseit' igazán csak napjainkban, az elmúlt egy-két évtizedben 'ízlelhetjük' meg igazán. Szabad folyást kaptak totálisan és leplezetlen formában azok a fehér faj ellen kiagyalt gazságok, melyeket már jó előre elterveztek. A folyamat visszavezethető egészen a nagynak mondott francia forradalomig. A nemzetközi zsidóság (mely esetében nem is kell feltétlenül komolyabb összeesküvés-elméleteket szőnünk, amivel gyakran vádolnak minket, hiszen természetükből fakadóan nem tudnak másképpen viselkedni és cselekedni) ma gyakorlatilag mint egy pióca, egy élősködő ül a fehér világ nyakán.

A cionizmus a XIX. században kialakult szemita irányzat, mely a zsidók Izraelbe való telepítését tűzte ki célul. Persze ennek a definíciónak rengeteg mellékága van és kihat az élet minden területére az egész világon. A zsidóknak a nőkhöz való viszonya erősen eltért más népeknek a szokásaitól és erkölcsétől.

Miféle példaképeket állítottak a zsidók a történelmük folyamán?

Kezdhetnénk talán Ábrahám feleségével Sárával. Az ószövetségi zagyvalék szerint Sára elnézte, hogy Ábrahám viszonyt folytatott szolgálólányukkal Hágárral, de amikor az teherbe esett, akkor elzavarták a háztól. Később az öreg kéjenc Ábrahám kiárusította feleségét a fáraónak, majd egy másik alkalommal egy királynak. A későbbi időkben a nők csak akkor tudtak szerephez jutni Izraelben, ha valamiféle véres gyilkolászásban volt részük.

"Ember voltunk hanyatlása"

A cím Konrád Lorenz művére utal, s nem véletlenül. Ha a mai válságot összehasonlítjuk bármelyik korábbi összeomlással, legyen szó bár a maja városokról, az inkákról avagy Rómáról, azt látjuk, hogy az ember egyetlen alkalommal sem volt ily mértékben kiszolgáltatva a maga alkotta társadalmi-gazdasági szerkezetnek, és ennyire távol az őt termető természettől. Mindezt egyfajta háziasításként, elembertelenedésként is felfoghatjuk. Hamvas Béla szavaival élve: amiről „a jelen történeti pillanatban szó van, az a tömegesen fellépő embertelenné válásnak olyan legázoló ereje, amely elől kitérni éppoly kevéssé lehet, mint feltartóztatni. Hogyan? Van érző lény, aki látja, hogy egész népek észtvesztő sebességgel zuhannak az emberi lét alá, és szótlanul megállja? De van olyan ostoba, aki látja, hogy egész népek, mint lavinák gurulnak le a hegyről, amelyre százezer év alatt kapaszkodtak fel és azt higgye, ha ő kiáltozni kezd, a lavina meg fog állni? Mindenképpen arról van szó, hogy az emberiség túlnyomó nagy része az emberiség körét elhagyni készül. A népek nagy része leszakad és elmerül”. Elmerül, mert megszűnt körötte a közeg, mely fenntartotta, s mindez benne is mélyre ható változásokat indított el.

Időpontok és forgatókönyvek.

Az egyetlen dolog, ami biztos: minden bizonytalan. 2008 végén, közel egy évvel ezelőtt megkockáztattam egy óvatos becslést, miszerint 2009 tavaszán már látni lehet, sikerül-e lassítani a folyamatokat, avagy sem. A körülmények arra utalnak, hogy többé-kevésbé sikerült. A helyzet persze még mindig hordoz magában némi bizonytalanságot, de ezt jobbára csak azok veszik észre, akik 2007-ben és ma is dolgoztak, illetve sorakoztak a munkaügyi központokban, netán alaposabban tájékozódnak a FFEK honlapján vagy a „válságirodalomban”. Személyes érintettségünk a számtalan intő jel ellenére, még mindig túl kicsiny, nem teszi kézzel foghatóvá az összeomlást. Kicsit úgy vagyunk mi ezzel, miként az egyszeri béka. A forró vízből rögvest kiugrott, ám hogy lassan melegítették körötte a vizet, szépen megfőtt. A változásokban rejlő veszélyek számunkra is érzékelhetetlenek, avagy csak közvetve érzékelhetők. Hozzájuk szoktunk.

Olvasva Zsolt ma hajnalban közzé tett jelentését a dollár helyzetéről úgy éreztem, számot kellene vetnünk saját kilátásainkkal. Mi vár ránk, milyen forgatókönyvek képzelhetők el a jövőt illetően. Kiindulásként John Michael Greer: „A hosszú út lefelé: Hanyatlás és az ipartalanodott jövő” című írását választottam. Nem véletlenül. Greer szerint egyaránt tévednek azok, akik szerint „valamilyen óriáskatasztrófa készül mindannyiunkat eltörölni”, és azok akik a jelenlegi helyzet fenntartásában valamiféle csodában reménykednek, bár mint írja: „lehetséges, hogy a tudósok előhúznak egy technológiai nyulat a kalapból, amely még egy életet ad az ipari társadalomnak. Az is lehetséges, hogy földönkívüli lények süvítenek keresztül a légkörünkön repülő csészealjakban jövő kedden és radioaktív zöldségeket osztanak mindenkinek, aki a Fred névre hallgat.— Ám, mint írja, a „tény, hogy ez utóbbi valószínűsége nem zárható ki, még nem teszi ésszerűvé, hogy a jövőnket arra tegyük fel, hogy a gyárakat sötétben világító káposztákkal fogjuk üzemeltetni!” Akár az egyik, akár a másik végletet vegyük alapul, mindkettő valamiféle mítoszon nyugszik.

Eszménkkel, ideológiánkkal, mozgalmunkkal, és egyáltalán létezésünk jogosultságával, és értelmével kapcsolatos folyamatos meg nem értés és szkepticizmus, melybe folyton folyvást, mint valami áthatolhatatlan falba ütközöm, késztetett arra, hogy rövid magyarázatban próbáljam világossá tenni az 'avatatlan' olvasó számára az efféle álláspontok szűklátókörűségét, és irányítottságát. Nem túl felemelõ érzés nap mint nap azokkal a becsontosodott beidegződésekkel felvenni a harcot, melyek teljes mértékben a zsidó-liberális média és történetírás abszolút emocionális, az objektivitásnak és tényszerűségnek még csak a látszatával sem bíró propagandamunkája által megteremtett táptalajban gyökeredző előítélet-halmazként jellemezhető. De vajon elképzelhető-e, hogy tisztességes ember, miután eljutott az igazság felismeréséhez egy hazug és romlott világban, mégis némaságba burkolózzék, csak azért, mert sorozatosan korlátoltságba ütközik, vagy esetleg pillanatnyi érdekei és egzisztenciája szempontjából a hallgatás lenne kifizetõdõbb számára? Vajon világvallás lenne-e ma a kereszténység, ha az Apostolok az első meg nem értések, atrocitások, és üldöztetések következtében a 'kényelmes és nyugodt élet' mellett döntöttek volna, az Evangélium hirdetése helyett? Bűnösök közt cinkos aki néma!

„A munka az egy kínszenvedés, amelyből minél kevesebb jut egy emberre, annál jobb!” - Tamás Gáspár Miklós

Az ATV vasárnap esti magánbeszélgetés című műsorában a házigazda Juszt László, Tamás-Gáspár Miklóssal beszélgetett. Utóbbi az adás ideje alatt egy nemzetiszocialista számára igencsak megdöbbentő kijelentéseket tett. Egy érdekes juttatás, a „feltétel nélküli garantált alapbér” bevezetését javasolja, kifogásolva azt, hogy ma a „munka az egyetlen jogcím a megélhetéshez”. Sőt, szerinte a „munka az egy kínszenvedés, amelyből minél kevesebb jut egy emberre, annál jobb”.

Bizonyára sok Egyesült Királyságbeli nemzeti érzelmű lakost szomorítottak el és dühítettek fel az ottani demokratikus nemzeti párt, a BNP elnökének szavai melyeket a BBC közszolgálati televízió adásában mondott. Biztos vagyok benne azonban, hogy az ottani nemzetiszocialisták körében ennek a totális behódolásnak már csak az időpontja volt kétséges. Ennek a sajnálatos esetnek magyar vonatkozása is van. Egyrészt a BNP a Jobbik szövetségese, és ne legyünk naivak, ők is ugyanerre a sorsra fognak jutni — sőt, részben már oda is jutottak, hiába próbálják ennek ellenkezőjét nálunk a nemzeti oldalon hangoztatni. Érdekes írás jelent meg a Jobbiknak a radikálisabb hazafiakat megfogni igyekvő, ma már teljesen bulvárszintre süllyedt honlapján, a kuruc.info-n Nick Griffin kijelentései kapcsán. Negatív bírálatok érik a BNP elnökét hazugságai kapcsán, elfelejtve, hogy ezek nagy részét már az általuk futtatott párt is nagyrészt magáénak vallja. Griffin bírálatot kap a holokauszttal kapcsolatos régebbi revizionista álláspontjának felülvizsgálata miatt.

Megannyi hazugság és becsmérlés ellenére sok nemzettestvérünk szívét tölti el büszkeséggel a magyar nemzet becsületének megnyilvánulása, az 1944 okt. 15-i hungarista hatalomátvétel. A korunk demokratái igyekeznek e nagyjelentőségű eseményt puccsként, a nemzet akaratával ellentétes történésnek beállítani. Ezáltal ismételten szembeköpik saját magukat, és bizonyítják azt, hogy liberalizmusra és demokráciára csak akkor van szükség, amikor sátáni céljaik ezt megkívánják. Ugyanis - bár lehet, hogy furcsán hangzik - egy igazi demokratának mindenképpen a demokrácia diadalaként kellene értékelnie a harc továbbfolyását, a nemzet totális mozgosítását a bolsevita veszély ellen. Számos idős embert van szerencsém ismerni, akik egyáltalán nem mondhatók hungaristának, de mindannyian kivétel nélkül arról számolnak be, hogy mekkora örömöt okozott e döntés a lakosságban akkor. Természetesen a népakarat mellet a nemzet érdekei is a küzdelem továbbfolytatását kívánták, tehát ez esetben sikeresen találkozott a többség akarata és hazánk érdeke. Ám a háború után a népbírósági perek alkalmával a népakarat és demokrácia jegyében ítélték halálra a háború folytatása miatt azokat, akik ez esetben maximálisan az előbbiek szerint jártak el és azokat követték. Ennyit a zsidó demokráciafelfogásról…