Tanulmányok

3. Megoldási javaslatok

A természeti rendszereknek van egy sajátos jellegzetessége, a szegélyjelenség. Az egyes alrendszerek jól körülírható, pontosan érzékelhető határok között húzódnak meg, de a határokon túl, vagy épp a határterületeken jól megférnek olyan elemek, melyek példának okáért a szukcesszió korábbi fázisaihoz tartoztak. E rendszeren kívüli elemek tulajdonképpen nem tartoznak szorosan egyik alrendszerhez sem, ugyanakkor valamilyen formában mindkettőhöz, de akár többhöz is kötődnek. Ha egyik vagy másik alrendszert valamilyen sérülés éri, ezek az elemek elszaporodhatnak, és újra indíthatják a szukcesszió, a felépülés, az elnövényesedés folyamatát. A társadalmi rendszerben is folyamatosan jelen vannak ezek a szegélyjelenségek. Ilyennek kell látnunk a Vásárhelyi terv továbbfejlesztése során kidolgozott tájgazdálkodási javaslatokat is. A jelenlegi, még viszonylag állandó és hatékony rendszerműködés azonban nem engedte, hogy e javaslatok gyakorlati megvalósítását. Ugyanakkor ezek a javaslatok még a rendszer keretei között mozogtak. Be kell azonban látnunk, hogy iparszerű tájgazdálkodás nem létezik és nem is létezhet. Más keretek között kell keresni tehát a megoldást.

2.2 Helyzetértékelés

Ha a fentiek tükrében keresnénk valami általános, a jelenségek mélyén rejtőzködő okot, mely napjaink válságjelenségeinek oka, vagy magyarázata lehetne, két okot is megjelölhetnénk. Egyfelől a rendszerek közötti kapcsolatrendszer zavarai mind a társadalmi, mind a természeti vagy természetes rendszerekben szerkezetváltozásokkal jártak. Csakhogy amíg a társadalmi-gazdasági szerkezet növekedett, addig a természeti rendszerek leépültek. A rendszer leépülés súlyos következményekkel járt együtt. Ettől kezdve ugyanis már nem egyszerűen a félreértelmezett visszajelzések kezelése jelent megoldandó feladatot a társadalmi-gazdasági szerkezet számára. A természeti rendszerek szerkezete sajátos működést is jelent, mely lényegében a természeti adottságok kialakításában és fenntartásában öltött testet. A természetben — a rendszer egésze felől vizsgálódva — nem az alkalmazkodás jellemző. Még akkor sem, ha egy adott tájba, természeti rendszerbe idegen elem érkezik.

Figyelembe véve azt, hogy mekkora közmunka-tevékenység folyik a német határokon belül, ez az összeg csaknem hihetetlenül kevés. Az új irány politikája azonban oly nagy mértékben emelte az adó és vámbevételeket, hogy ezáltal a hitelműveletek másodrendű fontosságúakká váltak. 1932—1933-ban a Birodalom bevételei, 6.65 milliárd márkára, a legutóbbi évben ellenben 11.49 milliárd márkára rúgtak.

1. Felvezetés

Az alábbi elemzéssel egyfelől általános és közérthető, de legalábbis megvitatható keretek közé szeretnénk illeszteni a válságról alkotott képünket. Ahogy Hetesi Zsolt szokott fogalmazni előadásain: ha arra kényszerülünk, hogy kiugorjunk a zuhanó repülőgépből, nem árt tudnunk, milyen körülmények közé is érkezünk. Ugyanakkor a korábbi elemzések során a megoldás lehetetlenségére összpontosítottunk, ami Pásztor Attila barátom szavaival élve: nem erősíti a morált. Itt tehát az elemzést egy olyan megfontolásra érdemes megoldási javaslattal egészítettük ki, mely szerkezeten kívüli megoldást jelent ugyan, de a szerkezeten belülről is értékelhető, mindenképpen közösségi jellegű, s leginkább a különféle mezsgyékhez, gyepükhöz, szegélyekhez hasonlítható. Azt persze nem állítjuk, hogy megtaláltuk a válság biztos ellenszerét. Vékony szalmaszálról van szó, mely keveseket bír csak meg, de a semminél ez is több. Csak tenni kellene érte…

Kisebb lesz a munkabér, és ami igaz e vonatkozásban a magángazdaságban, ugyanennyire igaz a közgazdaságban is. Deficites lesz a községi, deficites lesz az állami háztartás a költségvetésre nehezedő kamatterhek, adóssági törlesztések miatt. És amikor már a pártpolitikai tudatlanság a deficittel az eredménytelen futball játékát befejezte, végül is felállnak a közélet bölcs tényezői, felállnak a polgármesterek, feláll a belügyminiszter és a mélyen átérzett felelőség pátoszával könnyekig megindultan jelentik,

Az 1848. márciusi vívmányok nyomán született meg a nemzeti őrseregről szóló törvénycikk, mely a részvételt ugyan némi vagyontól vagy jövedelemtől tette függővé, mégis a magyar állampolgárok zömét nemzetőri szolgálatra kötelezte. Nagy volt a lelkesedés, az egész országban megkezdődött az összeírás. A vármegyék és városok sovány pénztárcája és a készletek hiánya nem tette lehetővé, hogy minden nemzetőrt az előírt fegyverrel és öltözettel lássanak el. Nagy volt a tarkaság. és bizony sokan csak szűrben. ingben-gatyában vonultak fel, egyetlen fegyverük az egyenesre kovácsolt kasza volt. A lovasságnál sem volt ritkaság, hogy a lovas nemzetőr kard helyett fokossal hadakozott.

A gyalognemzetőr fekete csákót. sötétkék zsinóros, búzavirágkék atillát kapott, szürke pantallóval. A lovasok csak piros csákójukkal különböztek a gyalogságtól, továbbá pantallójuk alsó részét fekete bőr borította (ugyanolyan, mint a huszároké), azonkívül piros zsinórokból font huszárövet is hordtak. A lószerszám és a szerelvény olyan volt, mint a császári-királyi hadseregben.

Mottó: Aki hazugsággal, fondorlattal akar rászedni, megkárosítani másokat, senkit sem gyűlöl jobban, mint azt, ki üzelmeit leleplezi. Miért ne eszelné ki ellene minden idők legaljasabb, leghajmeresztőbb hazugságát, hogy ellehetetlenítse őt a világ közvéleménye előtt?
 
Következő rövid, kis írás rendeltetése többszörös: Egyrészt eszméinkkel és képviselőivel szemben a rémhírpropaganda által kifejtett hazugsághadjárat hatására kialakult hamis kép szertefoszlatása.

Bevezetés: Horthy Miklós és Szálasi Ferenc XX. századi történelmünk két karizmatikus figurája. Mindkettőjük nevét tömegek harsogták szent meggyőződéssel - bár eltérő alapállásból. Ők maguk is sok szempontból eltérő helyzetből indultak és mentek végig pályájukon, amire még rányomta bélyegét egész személyiségük. Mindketten hazánk első embereként, mint Kormányzó és mint Nemzetvezető ténykedtek hosszabb-rövidebb ideig, ám mint egy letűnő, illetve mint egy megújulást akaró korszak képviselője. Ezen dolgozat kitűzött célja Horthy és Szálasi lehető legtöbb szempont szerinti összehasonlítása, objektív értékelése.

A kultúra korszakai és az ellentétes látásmódok
Írta: Bácskay Bencsik Béla

A kultúrának azokban az intervallumaiban, amelyekben a kultúra változási iránya az individualizálódás, a különbözőséglátásra hajló emberek dominálnak. Kritikai beállítottságuknál fogva ezek látják meg könnyebben a közösséget összetartó világnézet egyes belső ellentmondásait, a tényekkel való összeütközéseit. Elsősorban ezek veszik észre a kultúra kötött társadalmi és politikai rendjének hibáit. Ha a kor kultúrája erősen univerzalisztikus, akkor az analitikus látásmódú egyének részletezik a világnézet tanait és levonják azoknak gyakorlati következményeit. A művészetet és a tudományt és a kor egész univerzalisztikus szellemiségét a lehetőség szerint konkretizálják. Ha a korszak művészete sematikus, geometrikus, akkor ezek a puritán formákat fantasztikus vonalas díszítésekkel cifrázzák, ha a kor művészete tipizáló, stilizáló, akkor az ilyen látásmódú művészek keze alatt elevenednek meg a stilizált alakok.

A kultúra életvonalának változatai
Írta: Bácskay Bencsik Béla

Az emberi kultúrák kezdetének a paleolitkori ember kultúrája tekinthető, amely mintegy 30—40 ezer évvel ezelőttől kb. 10—12 ezer évvel ezelőttig tartott. Ez a kultúra főleg individualiszukus cselekvésekben és természethű művészi alkotásokban nyilvánult meg (paleolitkori barlangfestmények). Az ezután következő, 10—12 ezer évvel ezelőtt kezdődő neolitkorban kezdtek kifejlődni az első emberi közösségek, mindinkább univerzalisztikus jellegű kultúrával. (Organizálódó társadalmi berendezés, konvencionális művészet, sematikus, geometrikus jellegű rajzok, faragványok és szobrok.)
Az univerzalisztikus neolitkori kultúrából sarjadtak ki a történelmi idők kezdetén az önmaguk történelméről már írásban számot adó első történelmi kultúrák.

Ezeknek két típusa különböztethető meg. Az egyik, mintegy 6 ezer évvel ezelőtt, a neolit földművelő telepek között kialakuló városok feltűnésével, a másik a neolitkultúra merev vonásait csak kisebb mértékben felvevő és a neolitkor végén nomád életmódot folytató népek megtelepedésével kezdődik. Mind a városi kultúra, — a városban lévő szabadabb élet miatt —, mind a nomád kultúra a más népekkel való érintkezés és szellemi hatások miatt a neolitkor merev kultúrájánál individualisztikusabb.