Postabontás

Becsapott mosonmagyaróvári munkások - Magyarország ma és holnap

Szerda reggel a mosoni kenyérgyár dolgozói hiába fagyoskodtak órákon át remélve, hogy megkapják a rég megérdemelt többhavi munkabérüket, a cég vezetői közül senki sem jelent meg az üzemnél, sőt még arra sem méltatták saját dolgozóikat, hogy a telefonjaikat felvegyék és valami tájékoztatást adjanak az embereknek.

A kenyérgyár termelése egy ideje már szünetel, de a helyi lapnak azt nyilatkozták a gyár vezetői, hogy technikai problémák miatt volt szükség a leállásra, de a cég tulajdonosa nem tervezi bezárni a több mint száz dolgozót foglalkoztató gyárat. A történtek sajnos nem ezt mutatják.

Utolsó lépés

Tisztelt Szerkesztőség!

Az alábbi cikkeikkel kapcsolatban szeretnék egy gondolat erejéig „okoskodni”, nem az idejüket rabolni.

India nem dollárban, hanem aranyban fog fizetni az iráni olajért

Blokkolják az iráni hírközlést - közeleg a médiacsend?

Nagyapám jövőképe az új rendszerről

Minap a világ zűrzavaros forrongásán merengve, eszembe jutott egy beszélgetés a nagyapámmal, mely évekkel ezelőtt folyt le közöttünk.

Nagyapám, a kemény munkában és tisztességben megőszült jó öreg, utolsó éveit egy pesti társasház kis lakásában töltötte.

Hosszú élete alatt a sors keményen próbára tette: kétszer élte meg a Szent Haza szétszaggatását, bár első alkalommal gyerekként, keservesen, de épségben hazatért a Don-kanyarból, örökségét és fél élete munkájának gyümölcsét bekebelezte a kolhoz, de mégsem tört meg.

Magyar valóság - jelentés Pécsről!

(a jelentés műfaja: hétköznapi horror)

Pécs, a délvidéki nagyváros, az egykori ipari-bányászati-kultúrlis központ (a Dunántúl fővárosa, a Balkán kapuja stb..) napjainkban bizony történetének igen sötét fejezetét morzsolgatja. Az utóbbi 20 év története a folyamatos hátrálás és visszacsúszás krónikája. A térség mai helyzete és állapota a vidéki Magyarország adekvát tükörképe!

Gyáraink tönkretétele - folytatás

Kedves Szerkesztőség!

A gyáraink tönkretételéhez hozzászólva annyit mondanék, hogy sajnos Nagykanizsa is a kizsákmányoló cionista zsidók áldozatává vált.

Volt világhírű sörgyárunk, ahova a világ minden tájáról jártak ide tanulni, ma az enyészeté, miután a konkurencia bedöntötte.

Kettő téglagyárunk is volt, ebből sincs semmi.

Gyáraink tönkretétele

Nemrégen olvastam a honlapon két kapcsolódó cikket, ezek ihlettek meg. Mivel Borsod a szülőhazám, az ott lévő problémákat látom. Időrendi sorrendet nem tudok felállítani, de az teljesen mindegy a végeredmény szempontjából. Mindenféleképpen az elmúlt 22 év kormányait terheli a felelősség, mivel a "privatizálás" ezen formája az ő találmányuk.

Kezdem az ózdi vaskohászattal. Mivel "veszteséges" volt (legalábbis azzá tették), hát gyorsan megszabadultak a tulajdonjogoktól. Egész Ózd, és a környező települések legnagyobb munkaadója volt a cég. Több ezer munkahelyet kellett betölteni, amikor még volt termelés. A vasúti szállítás is ki volt építve a gyár területén. Hatalmas mennyiségű kohászati terméket voltak képesek előállítani. Mikor külföldi (zsidó) tulajdonba került, rögtön elbocsájtották az emberek felét, a másik felét meg a gyár darabjaira bontása után. Elvittek minden hasznosítható dolgot, és külföldön újrahasznosították. Ma törött ablakú épületek, bedőlt kerítés, cigányhordák által kifosztott telephelyek és csarnokok vannak az enyészetre bízva.

Így tették tönkre az országot

Említésre méltónak találom az egyik gyár történetét. Balatonfűzfő, NIKÉ gyár. A gyár nyereségesen működött, természetesen ennek ellenére (rabló)privatizálták. Egy olasz cég, a Fiocchi vette meg. Folytatódott a katonai és egyéb pirotechnikai termékek, füstölők, jelzőrakéták, lőporok stb. gyártása. Azonban a tulajdonos elkezdett szelektálni, és leállították azoknak a termékeknek a gyártását, amelyeket az olaszországi gyárában is gyártottak. 

A tulajdonost - mint ahogy azt a külföldi kézbe került cégeknél megszokhattuk -, nem érdekelte más, csak az, hogy mit lehet kilapátolni a cégből és az országból. A Fiocchi tavaly eladta a gyárat egy svájci üzletembernek. További leépítések történtek, és a cég területeinek további eladása. A cég beszüntette a hatalmas keresletnek örvendő magyar lőszerek gyártását. A gyár a környék megélhetését biztosította, a privatizálás előtt több mint 2000 ember dolgozott itt. Mára alig 200-an.

Kilakoltatások - amik nem kerülnek be a hírekbe

Jó napot!

Először is szeretnék gratulálni munkájukhoz. Lenyűgöző munkát végeznek és biztos vagyok benne hogy beteljesítik céljukat.

Másodszor, és amiért írok is, az egy kis statisztikaként is szolgálhat talán. Egyik osztálytársam önkéntesként vett részt szeretetcsomagok kiosztásában (csoki, tea, kekszek). Ezt idősebb, szegényebb embereknek szánták és volt egy listájuk, hogy kiknek kell eljuttatniuk, ami pár héttel, hónappal hamarabb készülhetett a kiosztás előtt és mire odajutottak akadt olyan lépcsőház, ahol a 7 emberből 5-öt kilakoltattak és így nem tudták odaadni. Ugyan ez csak egy lépcsőház volt. De ez mégiscsak elképesztő és természetesen erről a helyi TV-adó sem számol be.

Tudom hogy ez számukra nem új, inkább csak példaként szántam a manapság mindennapossá vált folyamatokra.

További munkájukhoz pedig szeretnék sok sikert kívánni.

Zalaegerszegen is eltüzelték a sátáni szemetet

Kedves szerkesztők!

A televízióból értesültem a Megtisztulás Éjszakája elnevezésű felhívásról. Nagy örömmel láttam, hogy hazánk gyalázói mennyire megrökönyödtek a kezdeményezés hírének hallatán. Ezért döntöttem úgy, hogy én is csatlakozom a felhíváshoz. Igaz, hogy nem a megadott időben égettem el a ház körül talált sátáni szemetet, de elégettem az összeset! Ígérem Önöknek, hogy jövőre ismét meg fogom gyújtani idehaza a megtisztuláslás tüzét. Imádkozni fogok Önökért, hogy munkájukat erőben és egészségben végezzék.

Az öreg gépemmel csináltam pár fotót is, majd ha előhivattatom őket, elküldöm mindet.

Sárréten is fellobbantak a megtisztulás lángjai

Tisztelt Szerkesztőség!

Sárréten is fellobbantak a megtisztulás lángjai. Családi körben égettük el az idegen szellemiséget, cionizmust, erkölcstelenséget éltető könyveket, újságokat. Bőven volt mit a tűzre vetni, közel két óra hosszáig lobogtak a lángok. Felemelő érzés volt megtisztulni a cionizmus szennyétől, abban a tudatban, hogy szerte az országban, és a világon is így cselekednek az Igazságra törekvő emberek.

Áldás: Egy füzesgyarmati család

Az évszázad csalása

Volner János jobbikos képviselő tegnapi sajtótájékoztatóján a következő szavak hangzottak el: "a PSZÁF adatai szerint a bankok mintegy 1626 milliárd forintnyi hitelt vettek fel eurón kívüli valutában, ugyanakkor több mint 7600 milliárd forintnyi hitelt helyeztek ki. Vagyis a bankok bizonyítható módon nem váltottak devizára forintot.."

Magyarán: a kihelyezett hitelek 80 %-a tulajdonképpen nem is volt egy pillanatig sem deviza alapú (svájci frank, jen stb.), hanem egyszerű forint hitelek voltak, amire ráaggatták a devizás elszámolás külső mázát, majd a megváltozott kamatok, árfolyamok, és kockázati felárak alapján elképesztő profitot akartak bezsebelni rajta.

Végső idők

Kedves Szerkesztők!

Nem tudtam megállni, hogy ezeket a gondolatokat ne küldjem el nektek a mai evangélium kapcsán.

Írója az egyik kedvenc ferences atyám Barsi Balázs.

Mondanivalója sok szempontból egybecseng a Jövőnk.info küldetésével is. Szerintem igen értékes gondolatok.

„Mikor pedig ezek elkezdődnek, ... emeljétek fel a fejeteket, mert közel van a ti megváltástok.”

"Az Úr Jézus egyszerre beszél Jeruzsálem pusztulásáról és az utolsó napok eseményeiről. Nem történelmileg azonosítja a kettőt, hanem mélyebb összefüggésre mutat rá, amikor a szent város tragédiáját a világ végső átalakulásának és saját dicsőséges eljövetelének fényében láttatja.

Minden ami rossz, ami hazug, ami romlott, szinte egy pillanat alatt a semmivé lett

Üdvözlet a kedves honfitársaknak!

A tegnapi nap egy igen szép nap volt, nem csak mert mindvégig láthattuk a tiszta kék égboltot és ahogy a nap utolsó sugarai végigsimogatják a tájat. Szép volt, mert mikor a hold eljött és nyugalomra térhetett egy család, szerettei közt. De tudtam, hogy nekem még kötelességem van. Meg kellett mutatnom a fentieknek, hogy hiába érzem magam egyedül, így is kész vagyok tenni, legyen az apró, vagy ha úgy hozza a sors akkor hatalmas dolog.

Kis, sötét helyiségben van az a vasszörnyeteg ami az egész családi várat egy színes, otthonos és meleg környezetté varázsolja. Egyedül ültem előtte és néztem ahogy a lángok körül ölelik a fát. Úgy néztem ahogy talán őseink nézték évszázadokkal ezelőtt. Csak néztem, de úgy éreztem, hogy minden bajom, minden bánatom meghallgatja és csak halkan lobogott, halkan recsegett a fa. Nem válaszolt, nem is tudott volna, de épp ez nyugtatott meg. Mintha csak halkan súgta volna felém, hogy elég erős vagyok, hogy ő bízik bennem. Csak bámultam a lángokat, megfáradtan, de töretlenül.

Filmajánló: Olimpius Inferno

Tisztelt Szerkesztőség!

A Megtisztulás Éjszakája alkalmából szeretnék egy kiváló filmet ajánlani, s ezzel együtt egy szánalmas amerikai (propaganda) film megtekintéséről lebeszélni mindenkit.

Írásaik alapján megnéztem több igen jól sikerült orosz filmet, majd én magam kezdtem ilyen filmek után kutatni. Így bukkantam rá az Olimpius Inferno című orosz filmre, mely – bár 2009-ben készült – tudtommal nem került el a magyar mozikba. Tartalma miatt valószínűleg nem is fog – míg ezek vannak hatalmon.  

Miről is szól?

Michael és Zsenya gyermekkori barátok, együtt jártak általános iskolába. Michael szüleivel együtt azonban visszatért amerikába, ahol rovarkutatónak készül. Évekkel később, 2008. augusztusában visszatér, hogy egy olimpius inferno nevű pillangó éjszakai életét figyelje meg. A rendkívül ritka pillangó főleg Dél-Oszétia természetvédelmi területén él…

Megtisztulás Éjszakája - Kárpátalján is fellobbantak a lángok

Tiszteletem!

Mi Kárpátaljaiak is figyelemmel kísérjük a munkájukat és örülünk, hogy van egy igazi erő, aki képviseli az igazi Magyar értékeket. Tiszteletünk jeléül szívesen eleget tettünk a felhívásuknak és örömmel csatlakoztunk a megtisztulás éjszakája akciójukhoz. Mellékeltünk pár képet, hogy ezzel is erőt adjuk a további munkához, mert szerintünk igen is fontos az önök áldozatvállalása!

Kívánjuk a legjobbakat!

Cigányország és Budaházy

Tisztelt Szerkesztőség, Bánfalvi Béla!

Tudom, hogy a jelen helyzetben nem kívánnak a témával nagyon foglalkozni, van mégis egy nagyon fontos szempont, amit eddig valahogy mindenki figyelmen kívül hagyott vagy nem vett észre, amikor a cigánykérdést boncolgatta. Ez pedig az, hogy a cigányok úgy élnek Magyarországon, és valószínű a zsidók is, hogy nincs magyar állampolgárságuk. Sose volt.

A magyar társadalom sosem ismerte el őket semmilyen jogi nyilatkozattal egyenrangú félnek, sosem egyenjogúsították őket, mert máig nem hasznos és egyenrangú tagjai a társadalomnak (tisztelet a töredék elenyésző kivételnek), és máig nem képesek együttesen, egy homogén tömbként, önállóan fellépni az érdekeikért. (Ha netán mégis úgy tűnik, akkor hadd ne mondjam ki, kik mozgatják hátulról őket.).

Cigányország

Az alábbi cikkükre hivatkozással mondom, hogy ha az én felvetéseimre utalva írnak, akkor pontosan írják meg, hogy mi az én felvetésem. Az én felvetésem pedig ebben a kérdésben 8 éve az, hogy a magyar területi revízió követelésével párhuzamosan kezdeményezni lehetne egy cigány ország létrehozását, tehát nem holmi újabb "országcsonkításról" beszéltem soha, hanem országgyarapításról, mellyel párhuzamosan történhetne esetleg egy ilyen dolog. És ha ehhez területet kellene adni - mondjuk több országnak is -, akkor jöhet szóba Borsod egy része (de szóba jöhet más megoldás is, akár már elcsatolt részek is). Ez egy a sok különböző felvetésem közül, én nem is akartam erről most vitát, a kurucnak volt fontos erre kihegyezni a dolgot valamiért (sejtem miért, de ez most mindegy), tehát ha fájó, hogy ez téma lett, akkor ott kopogtassanak.

Ezt a pontosítást kérem hozzák le.

Újabb TIGAZ mocskosság

Telefon: Gázóra ellenőrzés. Kérdezem, hogy mikor? Éppen itthon vagyok, most jó. Jönnek, beengedem Őket, ketten vannak. Körülbelül egy méter távolságból az egyik szemrevételezi a gázórát, majd ezt mondja: "A következőt fogjuk tenni. A gázórát levesszük és kontroll mérést csinálunk."

Kontroll mérés a tűrés határon belül. Mi közben az egyik matat a gázórával, fényképezi a másik papírokat tölt ki, kérdéseket tesz fel, aláírat, jegyzőkönyvez. Majd a következő mondat: "ezt a gázórát szakértői vizsgálatra küldjük mert nem eredeti a plomba" - MI VAN?

Gyorsan szemügyre veszem a gázórám és a kontroll gázóra plombáját, ránézésre teljesen egyformák! Amikor ezt szóvá teszem a válasz: a plomba hátulja nem olyan mint az eredetié. A 8 aláírandó papír egyike, "a számláló melletti OMH plomba az eredetitől eltér" - természetesen ezt nem írtam alá.

A közjegyzők felelősségéről - Magyarország ma és holnap

Hitel(es?) - Közjegyzők

Eddig még nem hallottam, hogy valaki firtatta volna a közjegyzők felelősségét a lakossági hitelezésekkel kapcsolatosan. Hogy miért? Azért kérem, mert nagyon is felelősek a kialakult helyzetért! Tudják ezt magukról? Mindig is tudták, hogy aggályos a szerepük ebben a gyalázatban! Ezért aztán lapítanak, nehogy elővegyék őket! Isten malmai lassan őrölnek, nem kevésbé a magyar jogrendszer, ily módon várnunk kell még a valódi elszámoltatásra, ahol bizony a közjegyzők is terítékre kerülnek, ha nem a főfogásnál, hát a desszertnél bizonyosan!

Language selection:

Szabadságot Szima Juditnak!

Szabadságot Szima Juditnak!

Kövess minket!

Jézus a zsidóknak

"A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja."
(János evangéliuma 8.44)

Eljön a vér és a vas ideje

Mint az Arcvonal vezetője, hogy látja a mai helyzetet?
Mindenki érzi, hogy baj van. Az emberek döntő többsége a bajok forrását képtelen meghatározni, ezért az ismeretlentől való félelem és a bizonytalanság számukra még tovább fokozza a kilátástalanság érzését. A minden alapot nélkülöző hatalmi ígérgetéseknek már csak nagyon kevesen hisznek, ezért a többség egy része apátiába zuhanva várja a jövőt, vagy valamilyen egyéni túlélési tervet igyekszik kidolgozni.

Egységben Magyarországért!

A Magyar Nemzeti Arcvonal elérkezettnek látja az időt, hogy a korszak parancsának engedelmes- kedve új népmozgalmat indítson, kibontsa a zászlót.

Egységes Magyarország Mozgalom

Elérhetőség, jelentkezés:
Cím: B.G.R., 3630 Putnok, Pf.: 34.
Telefon: 06/70-540-7482
E-mail: info@mozgalom.net

www.hungarizmus.info

hungarizmus.info